Lehet védekezés, biztonság, megnyugtatás az evés – de honnan tudhatom, mire reagálok, amikor a számba veszek valamit? Hogyan függ össze a kontrollal, és hogyan harcolhatok is azzal, ha eszem vagy nem eszem? A tévelygőknek írott párbeszéd ezúttal azzal foglalkozik, mit veszünk be, és mit nem akarunk
Kevés olyan emberi aktust ábrázolnak a művészetben, mint amilyen az evés, amely a szélsőségességével nyűgözi le a nézőt. A legvidámabb életképektől a horrorisztikus motívumokig igen széles a skála.
A sokak által (legalább hírből) ismert bulimia, anorexia vagy túlevés mellett akad pár ritkább, étkezéssel kapcsolatos anomália, amelyek legalább olyan kellemetlenül érinthetik a tőlük szenvedőket.
Tévhit, hogy az életmódváltás egyetlen döntés eredménye. Nem is szokott gyakran sikerülni.
Nem nehéz észrevenni az ellentmondást, hogy egyre nagyobb az igényünk a sovány test iránt, miközben a Föld minden olyan részén, ahol tartósan és tömegesen van mit enni, egyre inkább elhízik az emberiség.
Az evési problémák manapság igen sokszínűek, különösen az utóbbi két évtizedben vagyunk tanúi annak, hogy a súlyos zavarok mellett megjelentek az enyhébb kórformák is. Vajon honnan tudhatjuk, hogy valami nem stimmel az evésünkkel?
Bár van javulás, még mindig igen egészségtelenül étkezünk. Viszont mivel a többség úgy gondolja, hogy egészséges étrenden él, nem is igen izgatjuk magunkat miatta.
Neves pszichológusok és filozófusok segítségével új könyvsorozat világít rá arra, miért vagyunk azok, akik, és mi áll cselekedeteink hátterében. Ilyen égető kérdés az is, hogy miért nem tudunk lefogyni, amikor pedig annyira akarunk.
Más függőségét viszonylag könnyen észrevesszük, de vajon meglátjuk-e az önmagunkét? Égetően fontos lenne, hiszen ez a szabadsághoz vezető út első lépése.
Milyen az, amikor az evés nem kellemes élmény, hanem gyűlölt ellenség? Hol a határ az észszerű diétázás és az önpusztítás között? Hogyan veszi át az étel megtagadása vagy mértéktelen fogyasztása a kontrollt sokak élete fölött?
Az elviselhetetlen lelki fájdalomban, amit néha érzünk, megérinthet minket a halál szele. Elhessegetés és tagadás helyett szembe is nézhetünk az érzéssel. Tanulhatunk, fejlődhetünk általa, sőt a változásunk záloga lehet.
Életünk folyása nem egyszerűen A pontból B pontba tart, hanem tipikus szakaszok, ciklusok jellemzik. Nézzük sorban, hogyan állapítja meg a pszichológia e szakaszokat, és mit tart róluk meghatározónak.
Az ember élete ciklusokra, szakaszokra tagolódik. Mire van szükségünk, hogy a lehető legjobban hagyjuk magunk mögött különböző korszakainkat?
Az élet szüntelen változások sora, a boldogságunk és a sikerességünk azon múlik, mennyire tudunk alkalmazkodni ezekhez a változásokhoz, és kilépni a komfortzónánkból. A fejlődés lehetősége ugyanis rendre a komfortzónán kívülre esik. A megküzdést, az alkalmazkodást tükrözik az álmaink is.
Boldogságérzetünk – feltéve, hogy valaki nem a létminimumon él – külső körülmények alapján nem határozható meg.
A boldogsággal kapcsolatban mindenkinek a tarsolyában van egy jó tanács, mint a „majd úgyis minden jóra fordul” vagy „csak a jó dolgokra gondolj, és akkor bevonzod azokat”. A legtöbb ilyen kéretlen tanácsban az a közös, hogy görcsös követésük jó eséllyel boldogtalanabbá tesz minket, mint ahonnan elindultunk. Valójában nem nagyon nehéz elérni a vágyott boldogság állapotát, bár univerzális megoldások nem léteznek.
Túl sok munka, kevés alvás és pihenés, kapkodás – miért csináljuk ezt magunkkal? Életünk filmjének plakátja segít megérteni és változtatni.
Lefekvés előtt a telefonunkat nyomkodjuk, ébredés után pedig rögtön érte nyúlunk? Szorongani kezdünk, ha észrevesszük, hogy nincs nálunk a mobilunk? Érdemes átgondolnunk a viszonyunkat, és visszavenni az irányítást.
Válás, szakítás után a legtöbben új korszakba lépünk: a „mi” helyett újra „én” leszünk. Az út kacskaringós, de az úti cél megéri a lelki munkát.
Az emberi életút egymásra épülő fejlődési szakaszok sora. Előfordulhatnak azonban olyan behatások, amelyek elakadást okoznak, megnehezítve a továbblépést. Ilyen hátráltató tényezők lehetnek a szenvedélybetegségek.
